Június 4-én közösen emlékezünk meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról és a trianoni békediktátum évfordulójáról Kiskunhalason.
A megemlékezés 16:00 órakor a Trianon ligetben kezdődik, ahol ünnepélyes keretek között felvonják az elszakított területek történelmi zászlóit. Ezt követően, 16:30-tól az Országzászló emlékműnél folytatódik a program, ahol közösen hajtunk fejet történelmünk sorsfordító eseménye előtt.
Az ünnepi megemlékezésen zászlófelvonás, emlékbeszéd és kulturális műsor várja a résztvevőket. Emlékbeszédet mond Kocsis Zsuzsanna, a Thorma János Múzeum igazgatója. Közreműködnek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum diákjai, valamint a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola néptáncos növendékei.
A program végén lehetőség nyílik virágok, koszorúk és mécsesek elhelyezésére az emlékműnél.
Jöjjünk el minél többen, és emlékezzünk együtt méltósággal, csendes főhajtással és összetartozásunk megerősítésével.